Harmónia

Az epigramma írás egyik mozgatórúgója volt a horkol-korhol igepár. Már fél éves ez a gondolat, de mivel korábban azt se tudtam elképzelni, hogy epigrammát írok (sőt, ha valaki egy éve azt állítja, hogy a vers műfaját fogom előnyben részesíteni a próza helyett, hát megmosolygom), és az első disztichonok után úgy itéltem meg, hogy képtelen vagyok ilyen rövidre fogni a gondolatot. Most, hogy a dupla disztichonoknál tartok, megkíséreltem és különösebb erőfeszítés nélkül sikerült is.

 

Harmónia

Horkol a férfi, de semmi baj, durmol a nő egy szivaccsal.

Fülbe való e dugó! Csendesen elfut az éj.

Korhol az asszony, zűr a zaj: álom nélküli férfi...

Spongyát rá kicsikém! Told ide azt a dugót!

 

 Technikai probléma: Mi van a sor végi mássalhangzókkal? Beleszámítanak a következő sorba?

pl nő egysziv / accsal. -- Fülbe va/ló

tá-ti-ti /tá-ti --- tá-ti-ti

Nem mélyedtem el még a problémába, egyelőre úgy értelmezem, a sorok végén szünet van, és az új sor egyben újrakezdés.